Megjelent 2011. december 15-én.

Média: http://tv2.hu/mokka/video/holdnaptar

Megrendelhető!

A holdnaptár borítójaPár évvel ezelőtt volt szerencsém egy ideig vidéken élni és lehetőségem arra, hogy megfigyeljem a Hold rám gyakorolt hatását. Mivel ez egy három éves elvonulás volt, megtehettük akkori Segítő Társammal, hogy egy időre eldobjuk az órát és megpróbáljuk azt, amit a nagyszüleink még oly szuperül működtettek – figyeljük az eget és érzékeljünk…

Nőként azzal tisztában voltam, hogy a Hold milyen hatással van a ciklusunkra, illetve gyermekként tanultam arról is, hogyan befolyásolja az ár-apály jelenséget. Emlékeim közt volt az is, hogy felmenőim pihentek Teleholdkor vagy hogy a nagymamám csak bizonyos napokon ment gyógynövényeket gyűjteni.

Az elvonulás nagyszerű lehetőséget nyújtott arra, hogy saját tapasztalatokat gyűjtsek mindarról, amikről addig csak könyvekben olvastam vagy a nagyszüleim beszélgetéseiből csíptem el sok-sok évvel ez előtt. Összegyűjtöttem rengeteg információt az internetről és belevágtam a kísérletezésbe, megfigyelésbe. Voltak bizonyos dolgok, amik szinte azonnal (heteken belül) bizonyosságot nyertek. Ilyen volt például a nagytakarításra vonatkozó információ. Fogyó Hold idején, levegő napokon tényleg könnyebben ment a munka.

Ekkor több embert is bevontam a játékba. Nem beszéltem túl sokat a Holddal kapcsolatos megfigyeléseimről, csupán néha megkértem a segítőket, tegyenek meg ezt-azt a kedvemért, aztán számoljanak be a tapasztalataikról. Ilyen volt például, hogy víz napon menjenek fodrászhoz (abszolút kerülendő!), bika napon vásárolni, illetve megkértem levegő napon is és föld napon is, hogy takarítsanak ki, majd mondják el, hogy melyik napon volt könnyebb a munka számukra. Erre azért volt szükség, mert eleinte attól tartottam, hogy az elvárásaimmal – mivel tudtam, hogy mit-mikor jó megtenni, vagy mit-melyik napokon kell elkerülni, – és a tudatommal befolyásolom az eredményt. A beszámolók után azonban rájöttem, hogy ezek a dolgok nem csak azért működnek, mert hiszek bennük. Itt mindegy a hit kérdése. Olyan ez, mint a vízér vagy az elektromágneses hullámok. Akár hiszünk bennük, akár nem, attól még működnek…

Figyelemmel követtem a növényeket, figyeltem az állatokat és önmagamat. Szőröstül-bőröstül. Ez azért is volt fontos, mert fejet kellett hajtanom azelőtt a megállapítás előtt (is), hogy ha fogyó Hold idején föld napon végzem a szőrtelenítést, egyrészt közel sem fáj annyira, másrészt a szőrnövekedés is mint ha lassulna. Érdekes… Fogalmam sincs, hogy ez pontosan hogyan működik, de az a helyzet, hogy számos olyan megállapítást tettem, melyek engem is megleptek, de ciklikusan mindig ugyan arra az eredményre jutottam.

Ma már nem gondolkodom azon, hogy ez vajon hogyan lehetséges. Egyszerűen elfogadtam azt a tényt, hogy vannak bizonyos ritmusok, melyeket nálam sokkal magasabb-nagyobb erők mozgatnak és lehet ezeket figyelmen kívül hagyni, az élet természetesen úgy is haladni fog – maximum azt érezzük olyankor, hogy minden ellenünk van -, vagy lehet velük harmóniában élni, és meghozni azt a tudatos döntést, hogy figyelembe veszem azt az égitestet, mely őseink egyik legfontosabb időszámító eszköze volt, hisz közelsége révén jól megfigyelhető távcső nélkül is, változásai pedig állandó periódusokban történnek.

Ma már sajnos kevesen ismerik és alkalmazzák ezt a tudást, de szerencsére az ismeret nem veszett el, hozzáférhető. Aki egyszer is kipróbálja, az megtapasztalhatja, hogy milyen az Univerzum ritmusával összhangban cselekedni és így mennyiben változik az élete.

Németh Zsuzsanna